Amíg mindenki más Győzikét nézte, bulizott, moziba járt vagy egyszerűen csak aludt, mi egész évben olvastunk, kísérleteztünk, faggatóztunk… Egyszóval kutattunk. Megérte? Hát, valljuk be (akár még a dicséreteket, nyereményeket és az eredményt figyelmen kívül hagyva is), a káptalanfüredi tábor miatt mindenképpen.

A tábor hivatalosan hétfőn 9-kor kezdődött, bár a legkésőbb délig tartó megérkezési idősávot többen nem tudták tökéletesen betartani (így természetesen én sem…). De még a késők is kaphattak az ínycsiklandóan illatozó, laktató menzás ebédből, majd beülhettünk Sebestyén Márta előadására. A népdalénekesnő volt ugyanis az első „híres” vendég, akit Tulassay Tivadar, Vitray Tamás, Csépe Valéria, Rubik Ernő, Simor András és végül Nagy Tímea követett.

A beszélgetések kellemesen zajlottak, amihez a jó kérdések is hozzájárultak, egyrészt a „riportereink”, azaz Sulyok Kata és Révész Tamás szájából, másrészt pedig a hallgatóság soraiból érkezők. Legjobban azonban mégis a szponzornapot élveztük, mely már-már teljes kikapcsolódást jelentett. Egyedül Csermely Péter társasága hiányzott, aki sajnos idén nem tudott eljönni a táborba, így sok hasznos és segítő gondolatról kellett lemondanunk. Érdekes és mindenképpen ösztönző volt azonban a találkozás azzal a négy ex-Kutdiákkal, akik megosztották velünk jelenlegi kutató tevékenységük állását és eredményeit, így hallottunk törökországi áskálódásról és 3D-s tervezésről, mesterséges intelligenciáról, valamint kis guruló robotokról is. Ebből megéreztük, hogy milyen jövő vár egy igazi Kutdiákra, ha kitartó, ötletes és makacsul ragaszkodik találmányához s annak fejlesztéséhez, hiszen mindig van még egy lépés a tökéletesítéshez. A beszélgetésekből sokat tanulhattunk, ám még többet a vitakörök heves szócsatáiból. Például vízicsatázni vagy íjászkodni. Esetleg fagyizni… A strandidőből idén talán kevesebb jutott az átlagosnál, azaz inkább az átlagos későőszi időjárásnak megfelelő (kedd és fél csütörtök, na meg az utazás alatti kánikula), de mi azért feltaláltuk magunkat. Vagy újrafeltaláltunk. Mert azt is kellett. Ugyanis a csapatverseny részeként a Magyar Szabadalmi Hivatal pályázatára készíthettük el műveinket, s mivel tehetségesek, kreatívak és intelligensek vagyunk, újjászületett a golyóstoll, a színes tévé vagy a Rubik-kocka, mindez szemétből.

De a csapatok más kihívás elé is néztek, ilyen volt az esti vetélkedő, valamint az éjszakai akadályverseny. Én nagyon élveztem, a rózsaszín csapat tagjaként elmondhatom, hogy mindent beleadtunk, gondolkoztunk, tapintottunk, rajzoltunk, csokit nyaltunk, színészkedtünk és újságpapíron álltunk, s komoly lelki megpróbáltatások árán (szúnyogcsípések, vacogás a hidegben) végül diadalmaskodtunk. De a legfontosabb: összerázódtunk és egy igazi csapattá kovácsolódtunk, együtt nevettünk és egymásra támaszkodva „küzdöttünk és bízva bíztunk”.

Nemcsak a csapatversenyben formálódtak csapatok: az egész hét a barátszerzésről is szólt. Hiszen itt mindenki megtalálta az érdeklődés-/gondolkodás-/intelligenciaszint-beli társát, vagy táncpartnerét.Ha máshol nem, legalább a pártotóban, melyre mindenki igen szorgalmasan és lelkiismeretesen készült. Különféle algoritmusokkal.

Péntek este sor került a hagyományos közgyűlésre, ahol minden résztvevő tiszteletbeli taggá avanzsált. Megköszöntünk a „kiöregedő” elnökség munkáját, a bürokrácia szervezését és az önzetlen önkéntesek tevékenységét az év során szervezett találkozókban. Végül pedig eljött az est fénypontja: megválasztottuk az új elnökséget, melynek tagjaira minden Kutdiák bizalommal és reménykedve tekint, s akik már neki is láttak a szervezkedésnek.

Hosszúak voltak a nappalok, hosszúak az éjszakák, kevés az alvás, túl hatékony az ébresztés (kereplő vagy farkasüvöltés, köszönjük…), de a reggeli miatt megérte. Így kicsit fáradtan ébredtünk szombat reggelén, melyhez a péntek esti-éjszakai-szombathajnali tábortűz is hozzájárult, de mindenki fájó szívvel tekintett körül s vetett egy utolsó pillantást a langyosvizes zuhanyzóra, a sok szép kis pókra és egyéb bogárra, a hullámzó Balatonra. Eljött a búcsúzás ideje, mindenki e-mail-címet cserélt, felverte a nevét (melyet sk. készített szerszámok híján…) a táborfalra, s elköszönt újonnan szerzett barátaitól. Ki-ki hazafelé indult, valaki csak egy-két órát, mások akár egy egész napot utaztak, sokan a határon túlra, míg mások csak a Dunát szelték át.

Mindenki rengeteg élménnyel tért haza az egyhetes balatoni táborozásból (bár közel sem olyan barnán, mint szeretett volna), és szerintem mindenki szívesen vesz majd részt a közelgő tanév alatt a programokon, s még több ösztönzést nyertünk arra, hogy induljunk innovációnkkal, esszénkkel vagy előadásunkkal. Vagy ha nem sikerül, engesztelésként legalább a közgyűlésre jövőre is lemehetünk, hogy legyen egy kis káptalanfüred-hangulatunk… Jó kutatást, mutassuk meg, milyen a jó tudós!