|
Mint mindig (amikor számomra ismeretlen helyre megyek), most is eltévedtem. Hiába küldött a főszerkesztőnk egy térképet, amely segítségével megtalálhattam volna olvasótalálkozónak helyszínt biztosító Eötvös Collegiumot, navigációs képességeim cserben hagytak.
Egy idős hölgy azonban kérésemre megmutatta az utat. Szerencsémre ő is velem egy irányba jött egy darabon, így már könnyen odataláltam a kollégiumhoz. A kedves idős asszony azt is megjegyezte, hogy azért tudja, hogy merre van az általam keresett intézmény, mert nem messze attól található egy kápolna, ahol egy nagyon kedves lelkész van. Gyakran jár hozzájuk.
Loholva érkeztem meg a helyszínre, ahol egy nagy teremben már tizenöt ember tartózkodott. A programok viszont még nem kezdődtek el. Ekkor találkoztam először a KutMagazin szerkesztőivel, bár néhányukkal leveleztem hivatalos ill. tudományos ügyek kapcsán.
Bánszky Noémit, az újság főszerkesztőjét, egyből felismertem. Ő vezetett körbe és mutatott be a magazin szerkesztőinek és a Kutató Diákok Országos Szövetségének elnökének, Erdélyi Lórándnak.
A találkozón két blokkban több előadás került megrendezésre. A megnyitó prezentációt a KutDiák elnöke tartotta. Erdélyi Lóránd elmesélte nekünk, hogy ez az egyedülálló mozgalom a gimnazista fiatalok számára nyújt kiváló kutatási lehetőséget, magas végzettségű és nagy tudású mentorok (egyetemi professzorok tanárok) segítségével. Az elnök úr beszélt arról is, hogy milyen táborokban ill. milyen versenyen vehetnek részt a kutató diákok. A tudományos verseny, amelyet a KutDiák rendez: a T.U.D.O.K . Aki ezen a megmérettetésen helyezést ér el olyan kategóriában ( háromféle tudományos kategóriában lehet indulni), amelyben tovább szeretne tanulni, úgy felvételi plusz pontokat kap.
A szervezet bemutatása után a KutMagazin főszerkesztője, Bánszky Noémi beszélt az újság szerkezetéről, olvasottságunkról és céljainkról. Elmondta, hogy jelenleg 98 cikk és 7 hosszabb, tudományos publikáció olvasható az oldalunkon. Az eddigi összlátogatottságunk közel 12.000 fő. Céljaink többek közt új szerzők bevonása az oldal tartalmának frissítésébe, nyomtatva is megjelenni és továbbra is izgalmas és lebilincselő olvasmányokat biztosítani az érdeklődők számára.
A főszerkesztő az eredményes munkáért sokunknak átadott egy-egy könyvet a Partvonal Kiadó jóvoltából. Én a Kísértetek A Baker Streeten – Sherlcok Holmes Tanítványai című krimit kaptam, amelyet azonnal el is kezdtem olvasni a találkozó után. Hihetetlenül jó detektív regény.
Bánszky Noémi után Oláh Máté és Varga Torda mutattak be egy-egy prezentációt a KutMagazinon már megjelent írásukról. Máté a Benes Dekrétumok kapcsán történő kitelepítésekről tartott egy érdekes prezentációt, míg Torda a Long erdőben élő adventív (ember által behurcolt) gombákról beszélt, előadását pedig különleges gombák képeivel is illusztrálta.
A bemutatók után rövid szünet következett. Mindenki ivott, evett, ismerkedett és beszélgetett. A magam részéről Antali Máté szerzőtársammal folytattam filozófiai vitát, amelybe sok tudományos kérdés is bekerült, az elektronok elhelyezkedésétől az evolúcióelméletig.
A második blokkban az oldal webmestere, Fazekas Dávid és a Mentor magazin főszerkesztője, Gyarmati-Szabó Éva tartottak előadást.
Dávid elmondta nekünk, hogy milyen fajta tudományos cikkek léteznek, ezeknek mekkora a terjedelmük, és hogy hogyan készítsünk bibliográfiát az írásainkhoz.
Gyarmati Szabó Éva interaktív prezentációt tartott. Megkérdezte, szerintünk milyen egy jó cikk, mit olvasunk szívesen és azt is, hogy szeretnénk-e újságírók lenni. Utóbbi kérdésre kézfeltartással kellett volna (igennel) felelnünk, de senki sem tette fel a kezét. Úgy éreztem, hogy sokan csak meg voltunk illetődve, ezért nem mozdult karunk a levegőbe.
A jó cikk pár kritériuma Gyarmati- Szabó Éva szerint: legyen frappáns, figyelemfelkeltő a stílusa és érdekelje az olvasót. Sajnos azonban, hogy mi érdekli az olvasót azt nem feltétlenül a cikk író határozza meg. Példának okáért: hiába érdekes egy autóversenyről szóló cikk, mivel engem az ilyen jellegű futamok nem érdekelnek a szerző kezét-lábát kitörheti és gyönyörűen illusztrálhatja az írását, akkor sem fogom elolvasni.
A Mentor magazin főszerkesztője egy hasznos tanáccsal is ellátott minket: mielőtt publikáljuk egy cikkünket, azt mutassok meg egy barátunknak és egy ellenfelünknek is, hogy minél objektívebb kritikát kapjunk és ezek alapján tudjunk javítások eszközölni írásunkon.
Gyarmati- Szabó Éva elődadása után még ott maradtunk beszélgetni. Máté és én továbbra is az élet nagy erkölcsi és metafizikai kérdéseit boncolgattuk, majd nagy meglepetésemre indulás előtt beszélgetőtársam leült a teremben található zongorához és gyönyörűen játszani kezdett.
A sokoldalú zsenialitást mindig tiszteltem az emberekben. A KutMagazinnál pedig sok olyan fiatal van, aki véleményem szerint ilyen ember. Szóljon hozzá a fórumban. (2 hozzászólás) |