Egy kis történelem

Ezt a hazánkban még teljesen ismeretlen sportot az argentinok már a 17. században is játszották, igaz, akkor még más szabályok voltak érvényben. Labdaként egy bőrzsákba kötözött döglött madarat használtak, az összecsapások pedig szó szerint vérre mentek, hiszen minden durvaság megengedett volt. Emiatt az egyház a 18. században elhatárolódott a sportágtól, és nem temette el a játék közben elhunytakat.

A lovaslabda népszerűségét azonban ez nem törte meg, s a XIX. századra már Argentína nemzeti sportjává nőtte ki magát. Ekkorra a „tetemlabdát” már egy korszerű, fogantyúkkal ellátott bőrlabda váltotta fel.

Bár hazájában mindig is nagy megbecsülésnek örvendett, világhírét nem Argentínának, hanem Franciaországnak köszönheti.

Az 1970-es évek végén a Francia Lovasszövetség (FFE) komoly gondokkal küzdött: a lovasiskolák nem jelentettek elég vonzerőt a fiataloknak, s ha el is jártak a lovardába, lelkesedésüket nehéz volt megtartani.

A Szövetség olyan megoldást keresett, ami új lendületet adhat a sportnak, mégis olcsón kivitelezhető. A választás erre a gyors és izgalmas játékra esett, ami csapattá kovácsolja az egyesületek lovasait, fejleszti lovastudásukat, és kellő motivációt ad a folytatáshoz. 1978-ban már hivatalos játékszabályt is közreadtak. A kezdeményezés sikerét mi sem mutatja jobban, mint a tény, hogy Franciaországban immár több mint négyszáz bejegyzett lovaslabdacsapat létezik!

Az eredmények láttán több nemzet is bekapcsolódott, így már évente rendeznek Világ – és Európa bajnokságot, női és férfi számban egyaránt. A sportág nagyhatalmai között természetesen ott van Argentína és Franciaország, de komoly ellenfeleik is akadnak, főleg a lovasnemzetnek tartott országokból (Anglia, Németország, Hollandia, Portugália és Olaszország). Remélem hamarosan a magyar válogatott sikereiről is beszámolhatok, egyelőre azonban még nincs csapatunk…

A játék lényege

A játék legtöbbször egy 25x65 m-es pályán zajlik, a rövidebbik oldal közepén pedig egy hálóval ellátott, 1m átmérőjű kosár található. A játéktér megdöbbentően kicsi, főleg ha arra gondolunk, hogy a már-már „testvérsportnak” számító lovaspóló pályája kb. 270 m hosszú és 150–180 m széles.

A csapatok négy-négy főből állnak, illetve két cserejátékosból (a csere a kézilabdához hasonlóan teljesen szabadon történik, a lényeg, hogy négynél nem lehet több játékos a pályán csapatonként).

A játékszabályok hasonlóak, mint a rögbinél: a támadó csapat lovasa a büntetővonalhoz vágtat, miközben a labdát az ellenkező oldalra adja át. A büntetővonalról valamelyik lovasnak be kell találnia a kosárba. Az a csapat nyer, amelyik több gólt szerez. A szabályzat fontos pontja, hogy legalább három passznak kell lennie a kosárra dobást megelőzően.

A lovaslabda leglátványosabb, de egyben legveszélyesebb része a labda felvétele a földről. Ez annak az egyszerűnek tűnő szabálynak köszönhető, mely szerint a lovasoknak nem szabad lábukkal a földet érinteni. Ez az jelenti, hogy ha a labda leesik a földre, a vágtázó lóról (jármódváltás sem megengedett) kell lehajolni érte! A hősies játékos ráadásul a sikerének nem is örülhet sokáig, hiszen csupán tíz másodpercig tarthatja kezében a játékszert, aztán tovább kell adnia.

A szabályok betartásáért két bíró felel, az egyikük lóhátról, míg a másik gyalogosan követi az eseményeket. Döntéseik nem mindig hozzák el számukra a népszerűséget, de a focitól eltérően itt nem reklamálhatnak a játékosok. Ehhez, a szabály értelmében, csak a két csapatkapitánynak van joga. Viszont ha ők úgy érzik, hogy méltatlanul jártak el a bírók, lehetőségük van megbeszélni ezt vagy a lovas vagy a gyalogos döntnökkel, aki kritikus helyzetben akár a videófelvétel alapján is bizonyíthatja igazát.

Mivel ez a sportág különösen nagy fizikai igénybevétellel jár mind a lovak, mind pedig az emberek számára, egy-egy összecsapás csupán kétszer tíz percből áll, a félidők között pedig három perc szünet áll rendelkezésre.

Ha szeretnéd megnézni, hogy is néz ki ez a fantasztikus sport élőben, akkor klikkelj bele az alábbi linkre! :

- http://www.horseball.at/media.htm