Mindig is vitatott kérdés volt, főleg manapság, megértik - e a felnőttek a fiatalokat, illetve a szülők gyermekeiket? Nehéz kérdés, igennel és nemmel egyaránt lehet válaszolni.A szülők és felnőttek, vagyis az idősebb generáció megpróbál segíteni az életre való felkészülésben, igyekeznek lehetőségeket teremteni. Sok esetben a mi jövőnket helyezik előtérbe a magukéval szemben. Ez nemes és szép tett tőlük, példaértékű akárkinek. A modernebb szülők megadják a kellő mozgásteret és inspirálják a fiatalokat. Nekünk, értünk dolgoznak és fáradoznak nap mint nap és igyekeznek biztos alapokra helyezni a jövővel kapcsolatos elképzeléseinket. Nem elfelejtendő, hogy ők is voltak tinédzserek, ugyanígy átélték e kor kríziseit, nagy kérdéseit: ki vagyok én? Mi leszek, ha nagy leszek? Milyen a stílusom? stb. . . éppen ezért tapasztalataikkal sokat segíthetnek nekünk. Sok mindent tanulhatunk és elleshetünk tőlük.

Ugyanakkor, mivel a világ állandóan változik, a mindenkori felfogás, a neveltetés és a modernizálás miatt mindig nagy az ellentét a különböző generációk között. Az idősebbek néha életkoruk miatt bölcsebbnek, tévedhetetlennek, tökéletesnek hiszik magukat, és olykor nem látják be, hogy bizony ők is hibázhatnak. Amit ők régen fontosnak tartottak vagy remek szórakozásnak bizonyult, szinte biztos, hogy a mai fiataloknak semmilyen élményt nem nyújt. Változik a világ és az életmód, a kor előrehalad. Egy mai fiatal más értékeket tart fontosnak, úgy érzi, többet tanulhat a tévéből, mint régen a felmenői mindenféle modern eszköz nélkül, annak idején csupán a szüleikre hallgatva. Szerintük egy mai sztár sokkal jobb példakép számukra, hiszen ők gazdagok, híresek és népszerűek, és mindig elérik, illetve azt teszik, amit csak akarnak. Sajnos, közülük sokan nem tudják, hogy mindez csak álca és nem látják be, mennyi árnyoldala van a sztárságnak, és miről kell lemondani azért, hogy híressé váljon az ember, holott a szülők ezt tudják, csak gyermekeikkel nem képesek megértetni. Ezen felül minden ember külön egyéniség, önálló gondolatokkal és értékrendekkel. Ha akár családon belül mindkét fél, legyen az idős vagy fiatal, de kiáll az eszméje, elgondolásai iránt, nézeteik ütközhetnek, amik később veszekedéssé és sajnos olykor akár tettlegességig fajulhatnak. A szülő nem érti, nem értheti meg a mai kor legújabb, legőrültebb divatirányzatait, hiszen annak idején ők sokkal konzervatívabban öltözködtek és viselkedtek, mint mi. Nem értik, hogy ma már nincsenek tabuk, mindenki azt tehet, amit akar és azzal, akivel szeretné, és így tovább és így tovább, a listát lehetne folytatni a végtelenségig. De vajon nincs igazuk abban, hogy a világ egyre jobban a romlásba taszít? A szülő elszörnyed, ha tizenegynéhány éves gyermeke a világ kitaszítottjaként érzi magát, holott mindene megvan, és szerető emberek veszik körül. Sok családnál a mindennapi megélhetés érdekében sokat kell dolgozni, és bizony ritkán láthatják egymást. Hogyan értethetné meg a túlórázó, gondterhelt és fáradt apa és anya lányával, fiával, hogy nem azért nincs otthon, mert a munkahelyén jól érzi magát, hanem minden, amit tesz, érte és a családért cselekszi, hogy meglegyen a mindennapi betevő? És vajon jót tesz az a szülő, aki elit iskolába vagy különleges, szigorú intézetbe küldi gyermekét? Talán ha nagyon igyekszik, tényleg elgördítheti útjából az akadályokat, és olyanná neveli, amilyennek látni szeretné, de az élettől, nehéz döntésektől nem foszthatja meg. Jól cselekszik az a szülő, aki azt hiszi gyermekéről, hogy rajta keresztül éli át újra az elvesztett vagy sok mindenből kimaradt saját fiatalságát? És mi a helyes megoldás, mi a válasz az egyik legnagyobb kérdésre - ha a szülő lemond az életéről a gyermekei kedvéért, vagy a gyermek az álmairól apja, anyja kedvéért? Mi a kisebbik rossz?

Mindent egybevetve azonban be kell látnom, hogy a felnőttek is csak emberek, hibákkal, erényekkel egyaránt. Jót akarnak nekünk, és ezért megérdemlik, hogy kisebb hibáikat, bizonyos dolgokat nemcsak ők, de mi is elnézzük, vagy eltűrjük nekik. Tiszteljük őket irántuk való szeretetünk miatt, vagy ha másért nem, hát a korukra való tekintetet figyelembe véve. Nem muszájból, hanem igaz szívvel, hiszen legtöbbjük megérdemli. Nem minden szülő és felnőtt egyforma, céljuk azonban ugyanaz: biztosítani számunkra a boldog, gondtalan és szép életet.