Az idei ősszel is megrendezésre került a kutatók éjszakája, amelyhez az ELTE is csatlakozott. Az országos szintű rendezvényt, melynek alkalmával a hétköznapi emberek egy napra betekintést nyerhettek a kutatók munkájába és a laboratóriumokba, szeptember 28-án rendezték meg. Az előadásoknak a nagyobb városok egyetemei, kutatóintézetei adtak helyet. A legtöbb esemény Budapesten zajlott, csak néhány fontos helyszínt említve; a Corvinus Egyetemen, a BME-n, a Millenáris Parkban, és az ELTE-n. A kitűnő szervezést és az óriási érdeklődést igazolta, hogy az előadások egy részén csak előzetes internetes regisztrációval lehetett részt venni, és ezekre már a kiírást követően beteltek a helyek. E programokon csak korlátozott számú látogatót fogadtak, ilyen volt a BME atomreaktorának látogatása, vagy a manapság divatos GPS-es geocatching játék, és az állatok viselkedésének tudománya. Az ELTE-n szervezett programok többsége a fizika, kémia és a földtudományok jegyében zajlott. Az egyik legérdekesebb előadás - melyen én is részt vettem - a Természeti katasztrófák a mozifilmeken volt. A téma érdekfeszítő, látványos és nem utolsó sorban aktuális. Ki ne gondolkozott volna el egyszer azon, hogy mennyi igaz ezekből a filmekből? Az előadás két mozifilm (Holnapután, A tűzhányó) katasztrófa-forgatókönyvét vette vizsgálati alapul a tudomány szemüvegén keresztül. Az előadó leszögezte, hogy mindkét film amerikai akciófilm, amelynek inkább a szórakoztatás, mint a valós tények szem elott tartása a célja. És ez így is van jól, azonban a kukacoskodás megbocsátható jelen esetben, mivel két olyan hollywoodi szuperprodukcióról van szó, amely milliókat vonzott a mozivászon és a tévé elé. Vagyis sokunknak a filmekben felvázolt forgatókönyvek jutnak eszébe, és formálják a gondolkodásunkat, ha a globális természeti problémákról esik szó.

Az előadótól megtudhattuk, hogy mennyire lehetséges egy adott természeti katasztrófa bekövetkezése. Az általános mozifilmes bakik és teljes tudományos és technikai képtelenségek felsorolásával kezdtük. Néhány példa erre: A Tűzhányó című filmben a földrengések és lávafolyók között tartózkodás bizony még egy jó fizikai kondícióban lévő főhősnek is a halálát okozza. Két nap alatt nyilván nem köszönthet be a jégkorszak, hogy aztán több száz méteres szökőár áldozatául essen Washington teljes lakossága, Japánban focilabda méretű jégdarabok essenek az égből, félpercenként 10 fokot essen a hőmérséklet, mialatt tíz percig mutatnak körözni egy helikoptert, és mindennek tetejébe néhány találékony egyetemista és csöves adótörvénykönyvek tüzelésével (azokért legalább nem kár) túlélje a globális katasztrófát egy washingtoni könyvtárban. (Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy hál' Istennek Európában élek, amit az amerikai katasztrófafilmek forgatókönyvei nem súlytanak annyi szörnyűséggel.) A bakik sorát még folytatni lehetne, de most inkább más, komolyabb dolgokról. Megtudhattuk, hogy azok a forgatókönyvek, miszerint a globális felmelegedés hatására az óceánok szintje több tíz métert emelkedhet, hamisak. A magyarázat egyszerű: a felmelegedés következményeként elolvadó sarki jég úszó típusú jég, ezért elolvadása nem növelné számottevően a világtengerek szintjét. A vízszintemelkedés inkább a víz hőtágulásának tudható be. (Persze más a helyzet Grönland jegével.)

Az előadáson sokat elhangzott a kérdés: Felmelegszünk vagy lehűlünk? A válasz a Holnapután című filmből nem derül ki, ehhez már némi légkörtani és földtörténeti ismeretre is szükségünk van. Napjainkban a globális felmelegedés tény. A tudósok kételkedése csak az okok azonosítására irányul. Egyes vélemények szerint a felmelegedés egy ciklikus folyamat (a földtörténetben már számtalanszor előfordult), tehát természetes. Más vélemény szerint az okok nem állapíthatók meg egyértelműen: a környezeti és az emberi hatások mértéke külön-külön nem állapítható meg, egymásra rakódó és egymást fokozó pozitív visszacsatolási folyamatokról van szó. A harmadik vélemény - amit a kutatók túlnyomó többsége képvisel - hogy a felmelegedés oka egyértelműen az emberi tevékenység útján légkörbe juttatott üvegházgázok. Mindennél jobban megerősíti ezt az álláspontot az IPCC (az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testülete) harmadik helyzetértékelő jelentése.[1]

A globális felmelegedés jelenleg már közvetlenül is mérhető. A földfelszín egy négyzetméterére 235 watt teljesítmény esik a Napból. Ha hőmérsékleti egyensúly állna fenn a Föld esetében, akkor ennyit is sugározna ki. A kisugárzás azonban csak 234,15 watt/négyzetméter[2]. Az emberi tevékenység következtében a Föld átlaghőmérséklete 0,6 °C-ot emelkedett az ipari termelés előtti időhöz képest. A légkör szén-dioxid tartalmát pedig jelentősen megemelte: az ipari termelés előtti mennyiséghez képest 100 ppm-mel[3], azaz 380 ppm[4]-re. A légkörmodellek szerint a Földnek ekkora mennyiségű szén-dioxid hatására 2-3 °C-kal kellett volna felmelegednie, de a valóság ennek harmada[5]. Egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a nagy mennyiségu ősmaradványi erőforrás elégetésének köszönhető, ami rengeteg permetet (aeroszolt) és koromból meg porból álló részecskéket juttat a felső légkörbe, ami csökkenti a napsugárzás erősségét. Egyes becslések szerint, ha a légkör szén-dioxid tartalma 2050-ig az eddigi ütemben nő, a Föld átlaghőmérséklete akár 2-5 °C-ot is növekedhet. Ha (elvben) befagyasztanánk az összes üvegházgáz-kibocsátást akkor is várható lenne a felmelegedés: fél fokkal nőne az évi átlaghőmérséklet.

Mint egy zárszó helyett elmondhatjuk, sajnos a közvéleményt nem a kutatók, hanem a "hírközlő" és szórakoztatóipar befolyásolja. A tudóstársadalom már régóta ismeri a bajt, mégsem lett a felmelegedés a közbeszéd témája, csak egy nagyszabású, ám tudományos szempontból nem épp jó film hatására. Ugyanakkor sejthető, hogy - bár nem ilyen rövid idő alatt, mint a filmben - sokkal nagyobb csapások várnak a XXI. század felelőtlen emberére. Persze a felelős gondolkodók is ezen a bolygón élnek.

[1] Referencia: IPCC, 2001: Climate Change 2001: The Scientific Basis. Contribution of WGI to the Third Assessment Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change (Houghton J. T., et al., eds.), Cambridge University Press, saját fordítás.

[2] Hansen, J. et al. 2005: Science, 308, 1341.

[3] A ppm egység azt jelenti, hogy egymillió levegomolekulára hány db CO₂ jut (=particle per million)

[4] Flannery, T. 2006: Idojárás-csinálók, Bp. 2006. Akkord

[5] Stainforth, D. A. et al. 2005: Nature, 433, 403.