,,Kik által s miképpen lettem, aki lettem?
Nem tudom, de tudom, hogy kellett szeretnem..."

(Ady Endre)

Ady Endre világviszonylatban is a XX. század egyik legnagyobb költője, Petőfi óta a következő új főszereplő, akinek jelentőségéhez egészen József Attila fellépéséig senki sem fogható.

Egy negyedszázadon keresztül nálunk minden Ady Endrét készítette elő. A magyar kapitalizmus kifejlődött, de nem múlt el a magyar feudalizmus, a független magyar állam név szerint 1867 óta megvolt, de az ország mégis félgyarmati helyzetben függött Ausztriától.

A társadalmi problémák falun és városban kiéleződtek, és ha elmaradottan is, felnőtt a magyar munkásmozgalom. Egyszerre volt szükség egy indulatos polgártudatra a földesurak ellen és egy indulatos proletártudatra a polgárok ellen.

Érlelődő félben volt az irodalom, és várta lángelméjét, aki kimondja a merőben újat, de úgy, hogy magába olvassza az örökséget is, aki példakép és vezéralak lehet. Ady kellett hozzá, hogy beteljesítse a szükségszerűt.

1906 februárjában megjelenik az Új versek című könyve, amellyel megszületett a modern magyar irodalom. Ebben összegződik mindaz a törekvés, amit addig a magyar irodalom fejlődése létrehozott, de egyben új utakat is nyit mind az intenzív, mind az extenzív fejlődésben. (Az ,,intenzív" belső fejlődést jelent, az ,,extenzív" külsőségekben, formákban, új műfajokban megnyilvánuló fejlődést.) Ekkor került a versvilág középpontjába saját személyisége. Versei gazdag, összefüggő jelképrendszert alkotnak. Lehet külön látomásszerű tájversekről, szerelmes költeményekről, magyarság-versekről, háborúellenes költészetről, létharc-versekről beszélni Ady költészetét illetően, hiszen e nagy témák egy-egy nagy szimbólumcsoport kapcsán jelennek meg, de a részek is csak az egészben kapják meg jelentésüket.

Ady motivikus-tematikus költő. Bizonyos motívumok, témakörök az életmű egészében jelen vannak (magyarság versek, létharc versek, ars poetica érvényű költemények, istenes versek), más motívumok (kuruc versek, Léda versek, látomásszerű tájversek, a pénz motívum) csak meghatározott korszakokban bukkannak föl. A kortársak, illetve Ady önmeghatározása szerint a szimbolizmus a megfelelő kategória. Kétségtelen az Új versek erős Baudelaire-hatása, utal Ady Verlaine-re és Jean Rictusre, sokat merít a francia szimbolisták dekadens, lázadó, kritizáló-bíráló attitűdjéből. A szerelem eszerint démoni küzdelem, egymás húsába tépés, kísértetiesen erotikus az együttlét, és mindig a halál árnyéka vetül rá. (Pl. Hiába kísértsz hófehéren)

A szimbolizmust jelzi a sajátos és egyéni szimbólumrendszer, a magánmitológia, a sejtelmesség; de éppúgy, mint a francia szimbolisták esetében Adynál is kevés a szimbolizmus elméletének megfelelő vers, gyakran egyértelműen fölfejthető metaforát, illetve metonímiát emel jelképpé. Mivel a szecesszió tágabb kategória, a szecessziós-szimbolista látásmód teljesebben fedi le az életművet. Ady életérzésének összetevői (az elvágyódás, a halál-problematika, a szerelem felfogás), korai verseinek színvilága (arany, fekete) a szecessziót idézik. A francia költőkhöz hasonlóan Ady is bohém, éjszakai művészéletet élt.

"Az én szecesszióm a haladás harca a vaskalap ellen" - ezt akkor írta Ady, amikor támadták költői stílusát, és a magyarságról vallott nézeteit összevetették a korabeli nép-nemzeti törekvésekkel. Magyarország politikai-gazdasági helyzetére leginkább a félfeudális állapot jellemző.

Ez nagy mértékű konzervativizmussal, minden újdonság és szokatlan megnyilvánulás elutasításával járt.

Az irodalmi ízlést főképp a Kisfaludy Társaság diktálja.

A változtatásról, mint valamiféle forradalomról Adynak ambivalens véleménye van.

A fajok cirkusza c. költeményben pl. erről a következő módon vélekedik:

,,Minden, minden ideálunk

másutt megúnt ócskaság már.

Harcba szállunk, s már tudjuk,

Hogy kár a harcért."

Ady többek közt a műveletlenség, elmaradottság és nyomor ellen emeli fel a szavát. Európai nézőpontból bírálja a szűklátókörűséget, a vidékies tudatlanságot és a magyarkodást. A hétköznapi prózai élet elviselhetetlen a szépség embere, a művész számára, aki minden idegszálával tiltakozik a szürkeség ellen. A szimbólumrendszerek összefüggéseinek megértéséhez az olvasónak alkotótárssá kell válnia.

Műveiből az emberi lélek ősi rétegei (irrealitás, sejtelmesség, az álmok világa) mellett prófétai magatartás, jövőbelátás is kirajzolódik. Költői nyelve egészen egyéni. Visszanyúlt a kuruc költészetig, Az erdélyi írók hagyományihoz, sőt a Biblia ősi fogalomvilágához is.

A versritmust is megújította, az ősi magyar tagoló vers és a jambikus időmérték különös ötvözetét hozta létre. Költeményeit a köteteken belül összefüggő ciklusokba rendezte költészetében mindvégig meghatározó tényező a mítoszteremtő szimbolizmus, de első korszakában az impresszionizmus és a szecessziós szerepjátszás, a másodikban az expresszionista drámaiság formálja át nyelvét, beszédhelyzeteit, verseit.

Ady költői forradalma a szimbolizmus jegyében fogant. Egyéni mitológiájának középpontjában önmaga állt. A versek történése rendszerint fiktív térben és időben játszódik. Valamennyi szimbólum a középpontban álló személyiségre utal, már az Új Versekben is. Heroikus önképet teremt szóképeivel, melyek nem egyszerűen metaforák, hanem - összetettségük révén - szimbólumok. Egy-egy ilyen képpel felnagyítja magát, és a képek sejtelmes titokzatossága, "történetisége" miatt egyúttal mitizálja is. A szimbolizmustól a szecesszió nehezen különíthető el, számos vonásuk megegyezik. A költő művészi érzékenysége és magatartása kezdetben inkább a szecesszióhoz kapcsolódik. A szecessziós művészet nemcsak különös, bizarr, egzotikus és erotikus témáival, virágmintáival, dekoratív vonalaival nyomja rá bélyegét Ady verseire, hanem a személyiség új kultuszával is.

A századelő művészetének izmusai közül a mindent egyesíteni akaró stílustörekvés összefoglaló neve a szecesszió.

Ady költészetének szecessziós jellegzetességei: Poézisének alapvető gesztusa a szecessziós önfeltárulkozás. Különös egyéniségnek mutatja magát: őszintének és titokzatosnak, érzékinek és mindentudónak, állhatatos bajvívónak és a halál rokonának.

A szecesszió kedvelt eleme az erotika, a könny, a halál, a bűn, a csók, melyek együtt főleg a Léda-versekben fordulnak elő. Ilyen például a Lédával a bálban című verse. Ady és Léda (Diósy Ödönné Brüll Adél) neve elválaszthatatlan egymástól. Legendás nagy szerelem volt az övék, kapcsolatuk mindig a közvélemény megbotránkozással fogadta. 1903-ban Nagyváradon ismerkednek meg. Léda épp párizsi útjából tért vissza. Találkozásuk hatására dönt úgy Ady, hogy elhagyja Nagyváradot és ő is Párizsba megy.

Léda segített rátalálni Adynak igazi költői hangjára.

A vers a farsangoló Párizsban született, fő szervező elve az ellentét. Egy víg bálteremben boldog ifjú párok mulatnak, miközben belép egy halálhozó fekete pár. A kép groteszk, hiszen a halott pár hervadt virágokat szórt szét, amitől a boldog párok szétrebbennek. Ellentétesek a színek is, az ünnepi tarkasággal szemben, a fekete pár halált idéző színei állnak. A harsány hangokkal a némaság áll szemben, kísérteties a jelenet, a különös pár a halált idézi.

Ady mindezek mellett bohém költő volt, máról holnapra élt. Olykor hitelek, baráti kölcsönök segítették ki a pénzszűkéből. Nem véletlen, hogy költői témává is vált nála a pénz.

Ilyen műve a Harc a nagyúrral. Az alapkép a szőrösszívű, disznószerű uzsorás, ebből formája meg Ady e különös alakot, ami az embertelenség jelképévé lett.

A vers drámai menetű. A lírai hős a Nagyúr megnyerésére tesz különféle kísérleteket, hízeleg, simogatja, meglékeli fejét (álmait, gondolatait, ajánlja fel), könyörög, követel, parancsol. A válasz a Nagyúr közönye.

Kettejük összecsapásával éri el a drámai tetőpontot. Az utolsó két versszakban a harc monumentálissá nő, időtlenné válik.

Ady Endrét akárhányan elítélhették, ő ment a saját feje után. Mindig talpra állt, elviselte a támadásokat, és tovább alkotott. Örömmel jelenthetem ki, érdemes volt. Minden magyar büszke lehet arra, hogy változást hozott az irodalomba, megtalálta a fejlődéshez vezető utat. Méltán érdemli a xx. Század legnagyobb költője címet.