Az őskőkori (paleolitikumi) ember

A legkorábbi emberi maradványokat, az Australopithecusok vagy prehomonidák a harmadkor, illetve a középső pleisztocén alsó szakaszának végére datálhatók (nevüket a transvaali Taungsban talált leletek felfedezőjéről, Darts-tól kapták). Az emberi értelem jelei (szerszámkészítés: prehisztorikus eszközök) alapján a prehominidák helye az állat és az ember között van.
Az ember folyamatos fejlődésének ékes bizonyítéka a pleisztocénben, hogy a Pithecanthropusok vagy Archantropusok, már ismerik a tüzet. Innen származnak majd később az korai emberi kultúrák is.

A középső pleisztocénben megjelenik a neander-völgyi ősember (Paleoanthropus), valamint a Praesapiens-csoportok (Neanthropusok). Az utolsó jégkorszakban (kb. Kr.e. 120 000 – Kr.e. 10 000) a Praesapiens-csoportot a Homo Sapiens követi.

Az őskort három nagy régészeti korszakra oszthatjuk: paleolitikum, mezolitikum és neolitikum. Fontos leszögezni, hogy az egyes korszakok kezdete és vége csak becslés jellegű, mivel eltérő helyeken eltérő időpontokban indultak be és zárultak le a folyamatok.

A paleolitikum

A paleolitikum (pattintott-, csiszolatlan- vagy őskőkor) kb. 600 000 évvel ezelőtt kezdődött és valamivel Kr.e. 11 000 előtt fejeződött be. Történelmi szempontból három nagy részre tagolható: alsó paleolitikum (Kr.e. 600 000 – Kr.e. 100 000), középső paleolitikum (Kr.e. 100 000 – Kr.e. 50 000) és felső paleolitikum (Kr.e. 50 000 – Kr.e. 11 000). A paleolitikum során a modern ember (Homo Sapeins) felülkerekedik a neander-völgyi emberen. Vannak eltérő elméletek, melyek szerint kiszorították őket vadászterületeikről és így éhen haltak, mások szerint viszont eggyé vált a két csoport, melynek eredményeképp létrejött a mai ember.
A korszak elnevezése (pattintott) a legfontosabb nyersanyagra, a pattintható kőre utal. Két pattintásra alkalmas követ egymáshoz ütöttek, majd a folyamatos ütések következtében a kő széle élessé, recéssé vált, mely alkalmas vadászathoz, fa élezéséhez, nyúzáshoz stb.
A paleolitikum embere kő-, csont- vagy faeszközöket használt, zsákmányoló életmódot folytatott (halászott, vadászott, gyűjtögetett), nem telepedett le tartósan, nagycsaládokban élt (melyek élén nők álltak: matriarchátus – anyajogú társadalom).
A társadalom számára elengedhetetlen volt egy felsőbb hatalomba vetett hit (istenek). Mindazt, ami velük történt, az istenek tettének tulajdonították, legyen szó a zsákmány megszerzéséről, egy gyermek születéséről, vagy éppen magáról az életről.
Megjelentek a különböző istenségek, pl.: a termékenység istennője. Tiszteletüket áldozatok bemutatásával és szobrok felállításával mutatták ki. Kialakult a mágia (a természetfelettinek hitt dolgok „befolyásolása”), melynek legismertebb képviselője a vadászvarázslat.
A művészek kezdetei is ehhez a korhoz köthetőek. A legjelentősebb megmaradt hagyatékok a barlangrajzok (Altamira) és a szobrok (Willendorfi vénusz).

A mezolitikum

A mezolitikum (középső vagy átmeneti kőkor) kb. Kr.e. 11 000-től tart Kr.e. 8000-ig. Ahogy a neve is jól jelzi, átmenetet képez az őskőkor és az újkőkor között. A korszakban még meghatározó jelentőséggel bír a zsákmányoló életmód, mely hátráltatja az állandó települések létrejöttét, mivel nincs állandóan biztosított élelemforrás. Idővel megjelennek a neolitikumra jellemző földművesség, fazekasság is, és megkezdődik a domesztikáció (háziasítás, legelső a kutya). Ezek lehetővé teszik a települések kialakulását, melyek már a tengerparttól beljebb is létrejöhetnek. A korszak nagy újítása a fejsze és a kettősfejsze, mellyel könnyebbé vált a fák hasznosítása. Az egyes területek nyersanyaghiánya és egyes területek nyersanyagban való gazdagsága beindítja a kereskedelmet (még csak cserekereskedelemről beszélünk). A kereskedelem meghatározó szállítóeszköze egészen a XIX-XX. századig a hajó. A vízi szállatás ugyanis (ellentétben a szárazföldivel) gyors, nagyobb kapacitású, ebből kifolyólag olcsóbb.
A művészetek, ellentétben a paleoltikumban tapasztalt virágzással, háttérbe szorulnak.

A neolitikum

A neolitikum (csiszolt- vagy újkőkor) kb. Kr. e. 8000-től Kr.e. 3000-ig tart. A korszakban folytatódnak a mezolitikumban elkezdődött változások és (ha nem is teljesen) de megkezdődik a paleolitikus zsákámányszerzés (gyűjtögetés) háttérbeszorulása. A neolitikum során megkezdődik az állandó települések kialakulása, a domesztikáció (háziasítás, kezdetben: kutya, juh, kecske, majd: szarvasmarha, sertés), földművelés (ásóbotos, majd agancskapás), szövés-fonás és fazekasság elterjedése, valamint a patriarchális társadalom kialakulása (a földeken dolgozó férfiaké a vezető szerep, apajogú társadalom).
A kereskedelem vízen (fából faragott bödöncsónakokon) és szárazföldön (kerekes kocsikkal) egyaránt folyt. Kereskedtek borostyánkővel, kovakővel, malomkővel, obszidiánnal.
A neolitikus vallás hasonló a korábban ismertetetthez, hisznek a természetfölöttivel azonos istenben, aki befolyásolja életüket attól függően, hogy mennyi áldozatot mutatnak be neki.
A neolitikus emberek áttérnek a paraszti életmódra, felhagynak a vadászattal és növényeket termesztenek (ezt nevezik az őskor forradalmának). A kőcsiszolás, a téglaégetés, a fazekasság megjelenése hatalmas előrelépést jelent a korszak embereinek. A falvakban több nagycsalád is él, a házakat kezdetben kör majd négyszög alapúra építik. A házakat náddal és agyaggal, majd döngölt vályogból és idővel kiszárított téglából építették. A falvakat idővel fallal vették körbe, így kialakultak ki a városok.
A művészetek ismét felvirágoznak, köszönhetően a fazekasság elterjedésének. Kezdetben kagylókból és kőből készítenek ékszereket, majd áttérnek a nemesfémek használatára.

A magaskultúrák kora

A környezeti változások (felmelegedés) következtében hatalmas területek sivatagosodnak el. A neolitikus kultúrák a folyamok mellé kényszerülnek települni (potamikus kultúrák): Nílus – Egyiptom, Tigris és Eufrátesz – Mezopotámia, Indus – India, Huang-Ho – Kína. A produktív gazdálkodásra áttérve az embereknek lehetősége nyílik más szükséges feladatok elvégzésére (katonáskodás, közigazgatás). Az élet új színtere a város, melyben a hatalmat (Mezopotámiában) a király (papkirály) gyakorolja a város istenének a nevében. A korábbi (ősközösségi) mellérendeltség a magántulajdon megjelenésével megszűnik és alárendeltség alakul ki. Az ilyen típusú városok (később városállamok) legfontosabb ismérvei: fémmegmunkálás (időrendi sorrendben: réz, bronz, vas), nemesfémhasználat, sokszög alakú falak, írás (elengedhetetlen a közigazgatás működéséhez) stb.