Hérakleitosz (kb. Kr. e. 535–475) kiváló, preszókratikus filozófus volt. Sokan csak annyit tudnak róla, hogy homályos stílusban írta műveit. Ennek a filozófiatörténészek szerint több lehetséges oka képzelhető el. Egyfelől vannak, akik szerint csupán egy fajta tájnyelvi görög dialektusban írt a nagyszerű gondolkodó, ezért nehezen érthető. Mások szerint azonban szándékosan írt zavarosan. Ezzel feltehetőleg az volt a szándéka, hogy csak azok számára legyenek érhetőek csavaros gondolatmenetei, akik valójában érdemesek arra, hogy az általa kifejtett igazságokat megértsék.

Ugyanakkor sokan mások dialektikus (ellentéteken alapuló) gondolkodásmódjáról ismerik a mestert.

Az alábbi töredéket bizonyára sokan hallották már: „A tenger: víznek a legtisztább és legszennyesebb, halaknak ital és éltetőjük. Embereknek azonban ihatatlan, és halálos.”

A dialektikus gondolkodásmód azonban nem csak Hérakleitoszra volt jellemző ebben a korban, példának okért: Anaximandrosz is erősen az ellentétek harcára építette gondolatait.

A korai görög filozófusokra jellemző volt, hogy a világ keletkezését őselemekből vezette le. Anaxagorasz azt vallotta, hogy egyetlen ősanyag volt csupán az apeirón (határtalan, határok nélkül). Amikor a világ keletkezett, csak ez az anyag volt jelen, ebből származik tehát minden azóta keletkezett élő és élettelen létező.

Hérakleitosz több őselem létezésében hitt, ugyanakkor elsődlegesnek a tüzet tartotta. Azt állította, hogy ez az, az anyag, ami mindent kormányoz. Elképzelhető, hogy a tűzzel valójában a Napra utalt Hérakleitosz.

A filozófus gondolkodásmódjában és élettörténetében több helyen is fontos szerepet játszik a tűz illetve, a szárazság (ami a tűzhet köthető, ellenben a víz nedvességével).

Hérakleitosz úgy gondolta, hogy az ember lelke halandó és a test halálával elpusztul a lélek is. Ugyanakkor a gondolkodó azt is állította, hogy a heves állapotban lévő lelkek (pl. egy háborúban harcoló katona lelke) daimónná (félistenszerű lénnyé) változhatnak, így örökélethez is jutva.

Hérakleitosz életéről főként olyan forrásokból tudunk, amelyek több évszázaddal a filozófus halála után keletkeztek. Mielőtt ezek a történetek le lettek volna jegyezve, szájhagyomány útján terjedtek. Mennyi igazság alapjuk lehet nem tudjuk, de joggal gondolhatjuk, hogy az ókori történetírók kedélyes férfiak lehettek. A gondolkodó haláláról a következő történetet jegyezték le, több formában: Hérakleitosz megfázott, s mivel a filozófus úgy gondolta, hogy eme betegséget (s a lélek minden gyengeségét a nedvesség okozza) egyetlen gyógyír testének bajaira az lehetett ha száraz helyet keres magának. S mi lenne szárazabb, mint agy nagy kupac lócitrom? (Kérem ne higgyék, hogy komolytalan vagyok, ezt Szimplikiosz és más neves történetírók jegyezték le.) Vajon mi történhetett a filozófussal miután nyakig merült a szárazságban? Erről többféleképpen is írtak. Vannak, akik szerint egyszerűen végelgyengülésben halt meg a mester, más, kegyetlenebb szerzők szerint azonban megvadult kutyák tépték széjjel a magát éppen kúráló filozófust.

A fentiekben láthattuk, hogy Hérakleitosz különös alakja volt a görög gondolkodók sorának, azonban azon is el kell gondolkoznunk, hogy a mai emberek számára milyen kérdéseket vethetnek fel a filozófus eszméi.

Rengeteg dolgot említhetnénk most, de maradjunk egy olyan kérdésnél, amely mindannyiunk életét nagymértékben érinti. A filozófus egyik legelhíresültebb mondásából fogunk kiindulni:

„ A dolgok természete rejtőzködni szokott.” Hérakleitosz, amikor ezt írta akkor minden bizonnyal nem a látható dolgokra, hanem a világmindenség törvényeinek természetére, a világot irányító törvény (logosz) megismerésére gondolt.

Önök közül bizonyára sokan gondolkoztak már a lét értelméről és arról, hogy a világ milyen fensőbb erők hatására működik. Azonban ezek olyan dilemmák, amelyekre teljes bizonyossággal nem tudunk választ adni. Ellenben Hérakleitosz, méltán elhíresült mondása korunkban kiemelt aktualitással bír.

Napjainkban a nagy és a kis cégek egyaránt ádáz módon arra játszanak, hogy megtévesszenek minket. Gondoljunk csak a reklámokra, amelyek valóban sokszor átvernek bennünket, csak az áruk látszólagos előnyeit elénk tárva. A latinosan és görögösen hangzó enzimek, savak és egyéb kémiai csodák nevei sebesen repkednek a képernyőnézőkre, akik azt sem tudják, hogy mire véljék a különös kifejezéséket, de értően bólogatnak rájuk.

A termékek valódi természetéről, azonban mit sem árul el egy reklám. Egyetlen példát hadd említsek, hogy kellőképpen szemléltessem Önöknek, hogy miként csal a látszat. Hallottak már Önök az L50 eljárásról? Ez egy rendkívül kegyetlen folyamat, mely során kozmetikai szereket és gyógykészítményeket tesztelnek állatokon. Természetesen Önök mondhatják azt, hogy az állat kísérletek önmagukban nem rosszak. Azonban ez nem egy egyszerű állatkísérlet. Az 50-es szám arra utal ugyanis, hogy a kísérletet addig ismétlik meg az alanyokon, amíg azok fele el nem pusztul, vagy egy szemcsepp esetében amíg a kísérleti nyulak ötven százaléka meg nem vakul.

Ehhez képest mennyit látnak és hallanak Önök egy reklámból? Egy gyönyörű szép csillogó hajú modell tipeg az utcán, haja lobog a szélben, mindenki megbámulja és ő a legsikeresebb az egész világon. De sose dőljenek be a látszatnak, hiszen : „ A dolgok természete rejtőzködni szokott.”