Az embert mindig is foglalkoztatta saját eredetének kérdése. A történelem során sokféle magyarázat született: az egyszerű népek mítoszai, a filozófusok elképzelései, a vallások világképei vagy a biológiai modellek mind sajátos módon közelítik meg a problémát. A nyugati világban elképzelésünket napjainkban két, gyökeresen más jellegű gondolatrendszer alakítja. Az egyik a keresztény hagyomány, a Biblia által közvetített teremtés, mely szerint az ember Istentől, az anyagi világ felett álló, magasabb rendű lénytől származik. A másik a Darwin nevéhez fűződő evolúcióelmélet, mely szerint az ember - akárcsak az összes többi élőlény - hosszan tartó, lassú fejlődés eredményeképpen alakult ki. A két elképzelés dilemma elé állítja az embert, a többség az egyik mellett elkötelezi magát, a másikat pedig tagadja. A darwinisták tudománytalansággal vádolják a teremtés-hívőket, azok pedig hitetlenséggel az evolúció elfogadóit. Bár nem kérdés, hogy mai, tudomány által irányított világunkban melyik oldal hívei vannak többségben, és az sem vitás, hogy százötven éve fordított volt ez az arány, de mindez nem változtat a probléma lényegén.
Bár a kérdés felszínesen nézve kizáró ellentétnek tűnik, jobban megvizsgálva rájöhetünk, hogy mint ahogy az ember is összetett lény, az ember eredete is komplexebb kérdés egy egyszerű választásnál. Jelen cikk célja nem az, hogy az ember eredetére választ adjunk, hanem hogy a felszínes elképzeléseken és ellentéteken átlépve értelmesen kérdezhessünk és a megfelelő helyen keressük válaszokat.
1. A bibliai teremtés
A teremtésről a Biblia első könyvének, a Teremtés Könyvének első két fejezete számol be. A teremtéstörténet egyedülálló alkotás, tekintsük akár hívőként Isten üzenetének, akár nem hívőként mítosznak vagy kultúrtörténeti érdekességnek. De akárhogy vélekedjünk is, észre kell vennünk, hogy egyrészt nagyon mély és alapvető hitbéli mondandója van, másrészt hogy magán viseli megírásának emberi, történelmi és kulturális körülményeit. Nagyon jól mutatja ezt, hogy egymás után két teremtés-leírás is szerepel, melyek különböző nézőpontból, különböző felépítettségben mutatják be a világ és az ember létrejöttét, üzenetük mégis egységes. A második teremtéstörténet ősibb, és a sivatagi ember szemléletét tükrözi, Isten a pusztasággal szemben a vízben, életben gazdag Édenbe helyezi az embert. Az első teremtéstörténet néhány évszázaddal későbbi, fejlett kultúrát és tudományos ismereteket feltételez. Szerzője kozmikus méretekben gondolkozik, a korabeli (valószínűleg babiloni) csillagászati ismereteknek és világképnek megfelelően írja művét. Szerkesztettségben is átgondolt: a logikusan egymásra épülő eseményeket refrénszerű sorokkal ellátott hat plusz egy „napba” sűríti. De milyen hitbeli mondandója is van ennek a két annyira különböző műnek?
Foglaljuk össze röviden: Az egész világ Isten alkotása, így ő nem része, hanem szerzője a világnak és felette áll. A világ alapvető célja, hogy otthont adjon az embernek. Az embert Isten a „föld porából”, vagyis anyagból, és az „élet leheletéből”, vagyis lélekből alkotta. A test által lesz az ember a világ része. A lélek által pedig az Isten képmása, a világból három alapvető dolog emeli ki: az értelme, a szeretetre való képessége és a szabad akarata. Isten az embernek adta a világ feletti uralmat, aki értelme által képes azt a maga hasznára alakítani. De az embernek a világ önmagában kevés, a teljességre törekszik, amit a társban, az emberi közösségben találhat meg. Ennek alapja, hogy Isten az embert férfinak és nőnek alkotta.
Láthatjuk, hogy a szerző mondandója (vagy Isten üzenete) mennyire alapvető jelentőségű, és filozófiai értelemben mennyire elvont. A nyugati ember szeret direkt módon beszélni, szereti konkrétan, racionálisan kifejezni az elvont dolgokat is, ahogy mi is tettük az előbbiekben. A keleti kultúrkör gondolkodása más: indirekt módon, képekben ábrázol, így teszi könnyen elképzelhetővé és felfoghatóvá mondandóját. A szerző saját tudományos ismereteinek megfelelő képeken keresztül mutatja be a teremtést. Éppen ezért a képek a teremtés tényét ábrázolják, nem pedig a teremtés módját írják le konkrétan. A Teremtés Könyvének ezen része tehát nem lehet kronológia vagy történelem. Ha konkrét kronológiának szánták volna, nem került volna egymás mellé két olyan teremtéstörténet, melyben az események sorrendje különböző. A teremtéstörténet tehát hitbeli, filozófiai mondanivalót közvetít korának sajátos, érzékletes kifejezésmódján.
2. Szó szerinti kreacionizmus
Ha ezt nem vesszük észre, könnyen félreérthetjük a teremtés bibliai leírását. Ha a teremtés képeit mai gondolkodásunkkal konkretizáljuk, akkor vagy abba a hibába esünk, hogy tudományos alapon elvetjük, hamisnak tartjuk, vagy pont ellenkezőleg, természettudományos igazságként fogadjuk el a bibliai teremtést. Ez utóbbi szemléletből történeti és természettudományos vélekedések is származnak. Történetileg az, hogy a Biblia más helyein szereplő évszám-adatokat összeadva kiderül, hogy a világ néhány ezer évvel ezelőtt keletkezett. Ha pedig a műfaji formát figyelmen kívül hagyva a hat napos teremtést szó szerint vesszük, arra következtethetünk, hogy a világon minden, élő és élettelen dolgok egyaránt, hatszor huszonnégy óra alatt, hirtelen alakultak ki.
Ha nem vesszük figyelembe a teremtés leírásakor használt képek jelentőségét, mai gondolkodásunkkal könnyen tudományos állításokat vonhatunk le a bibliai leírásból. Ezek a következtetések viszont tudományosan nem igazoltak, emellett ellentétbe kerülnek például a biológiai, geológiai vagy történelmi eredményeinkkel. Pedig a teremtéstörténetnek – mint láttuk - egyáltalán nem célja, nem is feladata természettudományos igazságok közvetítése. Könnyen beláthatjuk akár hívőként, akár nem hívőként, hogy a teremtés hitbéli igazságai szempontjából nem lényegesek a történeti konkrétumok, a természettudományos igazságok. Annak szempontjából, hogy az embernek szabad akarata van-e vagy sem, teljesen mindegy, hogy a Nap kering-e a Föld körül vagy fordítva. Ha Isten teremtette a világot, lényegtelen, hogy hat nap, vagy tízmilliárd év kellett ehhez. A bibliai teremtésen számon kérni természettudományos kérdéseket olyan, mint költészeti szépséget keresni egy fizikakönyvben. Tudni kell, mire való a fizikakönyv, és mire jó a verseskötet.
3. Evolúció
Az evolúcióelmélet, melynek létrejöttét Darwin 1859-ben megjelent műve, A fajok eredete alapozta meg, kétségkívül a biológia egyik legnagyobb hatású eredménye. Ahhoz, hogy megvizsgáljuk az elmélet következményeit, nézzük végig röviden, miről is szól és min alapszik az evolúció. Az evolúcióelmélet természettudományos elmélet, tehát nagyszámú, kiterjedt vizsgálat tapasztalati eredményein alapuló tudományos modell. Illetve igazából két egymásra épülő modell, a rövidtávon ható mutáció és a hosszútávon érvényesülő szelekció. Tekintsük át ezeket dióhéjban.
Ha nem létezne mutáció, az élőlények utódai mindig csak szüleik génjeinek különböző kombinációit örökölhetnék tovább. A mutáció azonban megzavarja az öröklődést, hiszen lényegében hiba, mely az örökítőanyag sokszorosítása közben keletkezik. A mutációt számtalan kémiai és biofizikai tényező összejátszása válthatja ki, létrejötte biológiailag véletlenszerűnek tekinthető. Bár a sejtekben a genetikai kód másolásakor külön javítóenzimek is jelen vannak, mégis előfordul, hogy az öröklődéskor a DNS-láncban maradandó hiba keletkezik. A mutáció nagyon ritka, és legtöbbször életképtelen utódot eredményez. Ha az mégis életképes, akkor genetikai mutáció természetesen jelentkezik a születendő utód fenotipusában, vagyis testfelépítésében, pozitív vagy negatív módon befolyásolva annak életben maradási esélyeit.
A természetben az élőlényeknek mindig több utóda születik, mint amennyi életben tud maradni, a ragadozók, a betegségek és a táplálékhiány korlátozzák egy faj elszaporodását. Egyes egyedek olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, melyekkel nagyobb eséllyel maradnak életben társaiknál, például gyorsabbak, vagy magasabbra nőnek. Az evolúció alapgondolata az, hogy ezen „rátermettebb” egyedek így átlagban több utódot hoznak létre fajtársaiknál, így saját génjeik nagyobb arányban öröklődnek tovább. Ez a jelenség a természetes szelekció, melynek következtében az környezeti hatások között „életképesebb” egyedek tulajdonságai és utódai „kiszelektálódnak” a többi közül.
Ha a környezet állandó lenne, a szelekció csupán a meglévő fajok stabilitását biztosítaná. Mivel azonban ismereteink szerint a geológiai, éghajlati és biológiai körülmények évmilliók alatt jelentősen változhatnak, az új környezetben már más tulajdonságokkal lehet nagyobb eséllyel életben maradni. Az evolúcióelmélet szerint az olyan mutációk, melyek pozitívan befolyásolják az életben maradási esélyeket, bár ritkák, de évmilliók alatt úgy elterjedhetnek, hogy lassan ugyan, de a fajok megváltozását eredményezhetik. Tehát a fajok nem állandóak, hanem fokozatosan változnak. Mi több, ha egy faj különböző populációira a szelekció különböző módon hat, egy faj több másikra válhat szét. Sőt, egész fajok halhatnak ki a kedvezőtlen környezeti változás hatására.
Az evolúció tehát egy egészen különös, dinamikus bioszférát tár a szemünk elé, melyben fajok születnek és tűnnek el. Az elmélet egyik messzemenő állítása, hogy az összes élőlény rokonságban áll egymással, és ennek a biológiai családfának a része maga az ember is.
Jogosan tesszük fel a kérdést, milyen bizonyítékok támasztják alá az evolúcióelméletet. Az utóbbi százötven évben sokféle oldalról vizsgálták az elméletet, és főbb részei napjainkra jól igazoltak. A mutáció a modern genetikai módszerekkel jól megfigyelhető, leírható. A hosszú távon ható szelekcióval más a helyzet, mert nyilván tudományosan nem megismételhető, így nem igazolható direkt bizonyítékokkal. Sokan ezt tartják az elmélet gyenge pontjának, azonban csakúgy, mint a történelem, közvetett módszerekkel ez is vizsgálható. Az egyik ilyen módszer az őskövületek, a régen élt élőlények maradványainak vizsgálata, a másik pedig a jelenleg élő élőlények összevetése morfológiai, vagyis testfelépítésük szempontjából, a rokonságra utaló jeleket keresve. Az evolúció tudományos modellje azonban sok kérdést nyitva hagy. Például a szelekció csak már meglévő biológiai rendszerben működik, de az evolúció semmit sem árul el az élet kialakulásáról. Az elmélet korántsem teljes, korántsem egységes, nem tudjuk, hogy helyes-e, de jelenleg a rendelkezésünkre álló legjobb modell, ami megmagyarázza az élővilágban szerzett tapasztalatainkat.
Láttuk tehát nagyjából, miről szól az evolúció. Ahhoz, hogy helyesen értékeljük a következményeit, tisztában kell lennünk módszerével, korlátaival és alkalmazhatósági területével. Az evolúcióelmélet szinte tükörképe a bibliai teremtésnek: ahogy a teremtés szempontjából teljesen semleges az evolúció léte vagy nemléte, az evolúció tudományos módszerében is lényegtelen kérdés, hogy van-e szabadság vagy hogy van-e Isten. Az evolúció olyan elmélet, mely az ember által alkotott, tudományos módszereken nyugszik. Előfeltételként kezel olyan fogalmakat, mint „véletlen”, „szükségszerű” vagy „fejlődés”, amik a modell számára alapfogalmak, alapvetően azonban nem azok. De az evolúció pont ezért lesz tudományos elmélet, mert az általa vizsgált lényegi elemekre redukálja a problémát, nem törődik a valóság minden elemével, hanem modellként tükrözi a valóságot, hogy jobban, könnyebben értelmezhessük azt. De éppen ezért az evolúció nem nyilatkozhat olyan kérdésekben, amelyekre nem terjed ki a módszere. Az evolúcióelmélet nem mond és nem is mondhat semmit filozófiai, hitbeli kérdésekről. A lélek vagy a teremtés létét nem cáfolhatja, de nem is igazolhatja.
4. Evolucionizmus
A problémát az a szemléletbeli zsákutca okozza, mely szerint a tudomány mindent képes megmagyarázni a világon. Ebből a gondolatból kiindulva, figyelmen kívül hagyva az előbbieket, jutunk el az evolucionizmusig, melyet fontos élesen elkülönítenünk az evolúcióelmélettől. Bár az evolúcióra alapozza magát, az evolucionizmus vagy darwinizmus nem természettudomány, hanem filozófiai irányzat. Kiindulópontja, hogy az evolúciót az élőlények és az ember létrejöttének végső és kizárólagos okának tekinti. Ezért szükségképpen materialista, vagyis az anyagot fogadja el egyetlen létezőnek, elveti a lélek és Isten létét. Emellett pozitivista, tehát csak azt fogadja el igazságnak, amit a meghatározott természettudományos módszerekkel igazolni lehet. A teremtést így tagadja, a világ és a fejlődés végső mozgatóerejének a spontaneitás és a szükségszerűség egyensúlyát tartja és mind a véletlent, mint a természeti törvényeket alapfogalomként kezeli filozófiai szinten is. Nyilvánvaló következménye a darwinizmusnak, hogy az ember lényegében állat, csak fejlettebb agya teszi magasabb rendűvé, ebből a szemléletből származik az a törekvés, hogy az emberi élet minden elemét biológiai okokra vezessük vissza. A szabad akaratot, az öntudatot, a jó és rossz fogalmát lényegében csak illúziónak tekinti.
Az evolucionizmus tehát súlyos filozófiai állításokat fogalmaz meg, és mindezt „tudományos alapon”, úgy véli, mindez következik az evolúcióból. Sajnos az evolúcióelmélet és a darwinizmus még sok tudományos könyvben is összemosódik. Pedig láthattuk, az evolúció modelljéből mindez nem következik, nem következhet. A természettudományos módszerek a probléma kiemelt elemeit veszik figyelembe, nem a teljes valóságot. Ezért nem szabad következtetéseket levonni olyan kérdésekben, amelyre egyszerűen csak nem alkalmazható a módszer. Galileit azzal támadták annak idején kortársai, hogy ha a Jupiter holdjai szabad szemmel nem láthatók, akkor nem is léteznek. Ugyanilyen elvakultság azt állítani: ha nem tudom kimutatni az ember lelkét laboratóriumi módszerekkel, akkor nem is létezik.
Az alapvető probléma nem az evolucionizmus állításaival van, hanem az indoklásával. Isten létét vagy a szabad akaratot sokan és sokféleképpen tagadták már. Lehet tagadni a teremtést vagy Istent személyes meggyőződésből vagy filozófiailag érvelve, de ugyanezt megtenni az evolúcióra hivatkozva nem csak tudománytalan állítás, hanem egyszerűen logikai hiba.
5. Teremtés és fejlődés
Most, hogy áttekintettük mind a teremtés, mind az evolúció lényegi elemeit, beláthatjuk, hogy a teremtés és az evolúció nem állhatnak ellentétben egymással, hiszen a kérdések, melyekre válaszolnak, a problémamegoldás különböző szintjén állnak. Kérdezhetünk az ember kialakulásának módjára és kérdezhetünk az okára. A hogyan? kérdésre a természettudományok adhatnak választ, amik képesek a konkrét eseményeket térben és időben magyarázni. A miért? kérdésre viszont a hit és a filozófia azok, melyek képesek a világot általánosan szemlélni, és felfedezni a konkrét események mögötti okokat, mozgató erőket. Az evolúció egy válasz az első kérdésre, a bibliai teremtés a másodikra. Az ellentétet nem kreáció és evolúció ellentéte okozza, hanem az, hogy összekeverjük a két kérdést, a két módszert.
Lehet-e összeegyeztetni a teremtést az evolúcióval? Úgy gondolom, lehetséges. Elfogadhatjuk az evolúciót, mint az élővilágot leíró jelenleg létező legjobb tudományos magyarázatot. Elfogadhatjuk, hogy az élőlények fokozatosan, egymásból jöttek létre, sőt azt is, hogy az emberi test is ennek a sornak a tagja. De miért ne fogadhatnánk el ugyanakkor azt, hogy az evolúció nem véletlenek összejátszása, hanem az élővilág teremtésének módja, Isten teremtő eszköze? Miért ne fogadhatnánk el, hogy az anyag nem magától vált ilyen sokszínű és összetett világgá, hanem mert valaki ezt így tervezte nekünk? Vajon nem hozhatta létre Isten az ember testét is ilyen módon a porból? Hiszen az ember a lelke által lesz több, alapvetően több bármilyen más élőlénynél. A válasz innentől a személyes meggyőződésen múlik.
A teremtés és az evolúció ugyanannak a dolognak két különböző szemszögből való magyarázata. Leginkább ezt úgy képzelhetjük el, hogy a világ egy régi festményre hasonlít. Hosszú idő elteltével két szemlélő nézi a festményt. Megkérdezzük őket, hogyan készült ez a kép? Az egyik így válaszol: „A festő kapott egy ihletet, elképzelte a témát, és megfestette azt” A másik azt feleli: „A vászonnal ecset érintkezett, és a színes folyadék átragadt a vászonra, ahol megszilárdult” Kinek van igaza? Természetesen mindkettőjüknek! Elkezdhet az egyik elmélkedni a formák, a színek érzékletességéről, a kép mondandójáról, a másik pedig elkezdheti vizsgálni az ecsetvonások módszerét és a festék kémiai összetételét, nem lehet probléma, amíg világosan látják, hogy ugyanazt a dolgot szemlélik, csak más szempontból. Az ellentét abból származik, ha az egyik azt mondja, hogy nem volt festői ihlet, hiszen az ecset és a festék elég magyarázat: ez az evolucionista. A másik pedig azt állítja, hogy a festő beszélt neki a kép üzenetéről, és szóba se hozta a festékek keverési módszerét, az tehát nem is történt meg: ő a szó szerinti teremtésmagyarázó. Az egyik azt mondja, nem volt festő, a másik azt mondja, nem volt ecset.
Nincs más megoldás: észre kell vennünk, hogy többféle módszerrel, szemléleti móddal közeledhetünk ugyanahhoz a dologhoz, és különböző, de nem ellentétes eredményeket kaphatunk. Jelen sorok írója úgy gondolja, hogy Isten a bibliai teremtésben életünk alapvető, lényegi hitbeli kérdésére ad választ, amelyre más módon, biztonsággal soha nem válaszolhatnánk. A világ működésének részletes műhelytitkait, különböző technikáit nem szükséges közölnie: meghagyja az embernek, hadd fedezze fel, hadd derítse fel és fordítsa saját hasznára ennek a sokszínű világnak a titkait. Ezért nem kerül ellentétbe hit és tudás, az ember akkor lehet képes egyre jobban megérteni önmagát és a világot is, ha képes a részeken túllépve az Egészet szemlélni.
